Boldog születésnapot, Kolozsvári Magyar Adás!

Igazi családias hangulatban telt a Tranzit házban megszervezett Kolozsvári TV Magyar Adásának  25 éves szülinapi ünnepsége. Az összegyűlt vendégeket Pákai Enikő, a TVR csatorna kolozsvári stúdiójának főszerkesztője köszöntötte.

Elmondása szerint a kolozsvári televízió, ezen belül is a kisebbségi magyar szerkesztőség elszánt kolozsváriak jóakaratából jött létre. Ezek a tettre kész emberek a rendszerváltás után rögtön tudták, hogy mi a teendőjük, és nemsokára létre is hozták a tévéstúdiót, szem előtt tartva az erdélyi közösség érdekeit. Pákai megemlítette, hogy Csép Sándor alapító főszerkesztő annak idején megtanította őket hittel szolgálni a közösséget, és fontosnak tartotta, hogy a munkatársak tartós hidakat igyekezzenek építeni a lakosság felé.

Bővebben: Boldog születésnapot, Kolozsvári Magyar Adás!

Kötő Józsefre emlékezett a Kolozsvári Televízió

Jubileumi ünnepség keretében emlékezett meg kedden este a Tranzit Házban, a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztősége, Kötő Józsefről, erdélyi dramaturgról és színháztörténészről. A Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagjáról készített, In Memoriam Kötő József című portréfilm vetítését követően,, a szerkesztő, Víg Emese az egykori színháztörténész fiával, Kötő Zsolttal – aki egyben a film operatőre is – valamint Miklós Sándor képvágóval beszélgetett a félórás portré készítési körülményeiről. A rendezvény során felidézték Kötő József emberi és szakmai teljesítményeit, szellemi hagyatékát. Víg Emese elmondta, hogy nem feltétlenül egy életrajzi adatokat felsorakoztató filmet szeretett volna készíteni. “A célkitűzésem az volt, hogy Kötő Józsefnek, az embernek, a morális portréját mutassam be. Annak az embernek az életét, aki gyerekkorától kezdve, élete végéig, azt az utat kereste, amely a legkevesebb megalkuvással, illetve ezek ellenére, de a morális szempontok megőrzésével, a közösség javát szolgálja.

Az eseményt a Tranzit Házban zajló Kolozsvári Filmes Műhelyek program keretében, illetve a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének a 25. születésnapját ünneplő Képben Vagyunk! rendezvénysorozat részeként szervezték.

Kolozsvár hangulata a részletekben lakik. És a fényekben

A Kolozsvár hangulatai fotópályázat munkáit díjazták kedd délután a Főkonzulátus előcsarnokában. A pályázat lehetőséget teremtett bárki számára, hogy bemutassa alkotásait, képzettségtől és tapasztalattól függetlenül lehetett nevezni. Olyan Kolozsvárhoz kötődő fényképek beküldését várta a négy tagú zsűri (Kántor Lajos, László Miklós, Székely Sebestyén György, illetve Găină Dorel), amelyek nem csupán a város látképét, hanem ennek hangulatát adják vissza.

A jelenlévőket köszöntő Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja számára nemcsak a helyszín miatt különleges a rendezvény, hanem azért is, mert mindvégig részese lehetett a szervezésnek. Szerinte a képek hangulatát akkor érezhetjük át, ha a részletekre összpontosítunk, mint a borús égbolt vagy az épületek elhelyezése a képen.

A képek csupán részletek a város mindennapjaiból, és a nézőre bízzák a történet további alakítását – jegyezte meg Dr. Farkas György. „A helyszín sem véletlen” – tette hozzá, hisz a konzulátus előcsarnokát díszítő „régi kolozsvári hangulatképek” tökéletesen beleillenek a történetbe.

Különös élményben volt részük azoknak, akik részt vettek a kiállításon: véleményüket nemcsak egymás közt osztották meg, hanem ezzel segítettek a tizennégy fotós egyikének, hogy a közönségdíj szerencsés nyertese legyen.

„– A közönség szerint a legjobb kép ...

– Nem, nem, nem. Az a végén van” – ez a párbeszéd nevettette meg a közönséget a díjátadás előtt. A zsűri döntése alapján dicséretben részesült Tudoran Klára és Kántor László. Harmadik helyen végzett Horváth László, második helyezést Pálfi Horváth Áron ért el, a fotópályázat győztese pedig Miklóssy Gyula lett.

A végén kiderült, hogy a közönség Horváth László Lángoló ég című fotóját kedvelte legjobban.

Szöveg: Bántó Brigitta

Fő terünk fő történetei

Kolozsváron mindenki a lónál találkozik, vagy legalábbis a ló farkánál. Mátyás király szobra Kolozsvár origója, itt gyűl össze boldog, s mondanám boldogtalan, de szinte biztos vagyok benne, hogy a Főtéren nem lehet boldogtalannak lenni. Mert aki meglátja a szoboregyüttest és a mögötte magasan, vészesen és mégis biztatón húzódó Szent Mihály templomot, ha pár percre is, de megfeledkezik magáról, és minduntalan rácsodálkozik a térre, amelyben van. Én legalábbis így viszonyulok a Főtérhez, és bár évek óta ide nevezem ki mindennemű találkozásaim kezdeti pontját, mégsem tudok betelni vele.

Bővebben: Fő terünk fő történetei

A „Helikon anyósának” konyhája

A Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola receptkönyvének új kiadása igazi ínyenceknek való falat. A zsúfolásig telt Bulgakovban zajló beszélgetésen a bárónő receptjein, illetve az erdélyi főúri konyha titkain túl a nem mindennapi asszony kalandos életének részletei is terítékre kerültek.

A művészetpártolása, az erdélyi irodalmi élet támogatása miatt a Helikon anyósaként is emlegetett Szilvássy Carola életéről, Bánffy Miklóshoz fűződő viszonyáról, valamint a könyv születéséről Ugron Zsolna, Molnár Bánffy Kata, Szebeni Zsuzsa, Farkas Adrienn és Kovács Attila Zoltán beszélgetett.

Szöveg: Salló Krisztina.
Fotó: Farkas Zita.

Rodostóig pedáloztak a kolozsvári nyomdász nyomában

Teltházas mozi várta kedd délután a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium tizedik kerékpártúráján készült dokumentumfilm vetítését.

Az iskola 2002 óta szervezi a kerékpártúrákat, amelyek már kolozsvári magyar márkanévként épültek be a köztudatba. Évente átlagban negyven tizenéves diák pedálozik ezeken a rendhagyó expedíciókon. A szervezők idén az eddigieknél hosszabb útvonalat választottak, a diákok a törökországi Rodostóig bringáztak együtt.

Bővebben: Rodostóig pedáloztak a kolozsvári nyomdász nyomában

ÖSSZEFOGLALÓ A KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK HARMADIK NAPJÁRÓL

Átadták a felújított Szilvássy-sírhelyet a Házsongárdi temetőben

Javában zajlik a 6. Kolozsvári Magyar Napok: számos kulturális előadásra, városnéző programra, és kiállítás-megnyitóra került sor már hétfőn, a fesztivál első napján is. Kedd délelőtt a Házsongárdi temetőben ünnepélyes keretek között adták át báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola felújított síremlékét.

Szép számban gyűltek össze az érdeklődők az 1876 és 1949 között élt Szilvássy Carola felújított síremlékének átadása alkalmából a Házsongárdi temetőben. Az ünnepségen jelen volt Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége is, aki beszédében méltatta az Erdély köz- és kulturális életét meghatározó Szilvássyt, akinek nyughelyét (a Bánffy-kripta mellett) nemrég fedezték fel és restaurálták. „Erős, példamutató asszonyokra mindig szükség van. Szilvássy Carola – aki többek között Bánffy Miklós múzsája is volt – ilyen személyiségként ismert. Hősiesen szembement a kor konvencióival, s mondhatni: nekünk, ma élő asszonyoknak, taposta ki az utat” – mondta Lévai Anikó. A meghívott felszólalása után Fazekas Zsolt református lelkipásztor szólította imára a megjelenteket, majd Pál István „Szalonna” kárpátaljai hegedűművész, népzenész játékát élvezhették az emlékezők. A rövid, ám felemelő esemény végén a Házsongárdi temetőbe látogatók elhelyezték a felújított sírhelynél az emlékezés virágait.

Bővebben: ÖSSZEFOGLALÓ A KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK HARMADIK NAPJÁRÓL

A reklám helye

Ha valaki véletlenül abban a tévhitben élne, hogy a marketing és a reklámszakma újkeletű dolog, mindenképp látogasson el a Diákművelődési Ház első emeleti „Între trepte” Galériájába. A Kolozsvár Városi Művelődési Ház és az Egykori Kolozsvár Egyesület szervezésében a kiállítás olyan kétnyelvű plakátokat mutat be, amelyek Kolozsváron voltak kifüggesztve a két világháború között.

Bővebben: A reklám helye

Városunk csúcsai közt

Nincs olyan kolozsvári vagy Kolozsvárra látogató, aki ne látta volna már a Szent Mihály templomot. Ezt az épületet ugyanis nem lehet nem észrevenni. És ha már Kolozsvári Magyar Napok, akkor legyen toronylátogatás. Idén úgy döntöttem, hogy én is kipróbálom: igazán látni akartam a várost.

Még csak a templomudvarban gyülekezünk, amikor engem már elfog az izgalom: úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki először kukkinthat be a színház kulisszái mögé. De hisz a templomi szertartás és a színházi előadás között is megannyi hasonlóság van, erről még a főiskolán beszéltek tanáraink. Színházkulisszában már jártam, templomkulisszában aligha.

Bővebben: Városunk csúcsai közt

Vizuális-kulturális utazás a Kárpát-medencében

Különös vizuális élményben lehetett részük azoknak, akik hétfő este benéztek a Sapientia EMTE stúdiótermében megrendezett Magyar szemmel a Kárpát-medencében. Képek a nemzeti hírügynökség kínálatából című fotókiállításra.

„Zseniális koncepció, művészi képek. Nemcsak egy skanzenről beszélünk, hanem több élő régió is be van mutatva a fotókon keresztül.” – részletezte Wetzel Tamás miniszteri biztos, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Gazsó L. Ferenc, az MTI igazgatója a kiállítást megnyitó beszédében elmondta, hogy az esemény mindenekelőtt a kivitelező Cseke Csillának, az MTI Fotószerkesztőségének vezetőjének köszönhető. A fotók kapcsán Gazsó Karinthy Frigyest idézte: „...a magyar népnek úgy fáj a Felvidék, Erdély, Délvidék, ahogyan a megcsonkított test érzi az amputált végtag fájdalmát.”, majd Ady Endre szavaival adta át a kiállítást: „mégis győztes, mégis új és magyar”.

Bővebben: Vizuális-kulturális utazás a Kárpát-medencében

Legális tudatmódosítás

Országunkban egyre nagyobb a drogfogyasztók száma és egyre alacsonyabb ezek életkora.  Statisztikák kimutatták, hogy a tizenharmadik életévüket betöltött fiatalok már fogyasztottak valamilyen féle kábítószert, a tizenhét évesekről pedig kiderült, hogy legalább két kábítószerfajtát kipróbáltak már.

Boldogságérzet, testhőmérséklet megemelkedése, szomjúság, éhség, fájdalom, hallucináció – ezeket a hatásokat váltják ki a dizájner drogok, amelyekről kedd délelőtt Kékedy-Nagy László tartott előadást. Megindokolta, hogy témaválasztásának oka elsősorban a kábítószerek magas fogyasztási aránya, másodsorban pedig az, hogy ennek a rétegnek egy része nem is tudja, hogy mit tartalmaznak ezek.

Bővebben: Legális tudatmódosítás

Idén is várjuk a gyermekparkolóba a legkisebbeket

Az előző évekhez hasonlóan a kisgyermekes családok szórakozásának megkönnyítése érdekében úgynevezett gyermekparkolót működtetünk a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt. A szülők mától kezdődően a rendezvénysorozat utolsó napjáig, naponta 18:30 és 23 óra között az Egyetem utcában található TIFF-házban „parkolhatják” kiskorú gyermekeiket, ahol szakemberek és önkéntesek foglalkoznak majd velük.

Barátságos és biztonságos körülmények között lehet majd kifestőzni, legózni, kézműves foglalkozáson részt venni, mesét nézni, míg a szülők a Magyar Napok programjain vesznek részt. Elsősorban a 3 év feletti gyerekeket várjuk, az ennél kisebb babákat az anyukával vagy az apukával együtt látjuk vendégül. Ha valaki elveszett gyermeket talál, ide hozhatja, míg megkerülnek a szülők.

Összefoglaló a Kolozsvári Magyar Napok második napjáról

Hétfőtől teljes gőzzel startoltak a hatodik ízben megszervezett Kolozsvári Magyar Napok. Napközben változatos programokon vehettek részt az érdeklődők: megtekinthették a várost a Szent Mihály-templom tornyából, magyar illetve román nyelvű tematikus városnéző sétákon, tárlatvezetéseken bővíthették tudásukat Kolozsvárról (és nem csak), megismerhették a Ferences kolostor történetét, és számtalan színházi, irodalmi, művészi előadás, könyvbemutató közül választhattak. Nagy érdeklődés övezte a vasárnap átadott Farkas utcai református templom művészettörténeti sétáját, amelyet Weiss Attila egyetemi adjunktus vezetett. Mintegy százötvenen voltak kíváncsiak a templommal kapcsolatos legújabb kutatások fejleményeire.

Bővebben: Összefoglaló a Kolozsvári Magyar Napok második napjáról

Minden (t)rendben: hivatalosan is megnyitották a 6. Kolozsvári Magyar Napokat

A Kolozsvári Állami Magyar Operában hivatalosan is megnyitották a 6. Kolozsvári Magyar Napokat, ezzel pedig kezdetét vette a Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális fesztiválja.

Az ünnepi beszédek sorát Gergely Balázs főszervező nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívott vendégeket, s a szép számban megjelent ünneplő kolozsváriakat. „Sokan távolról érkeztek hozzánk a hívó szóra, s hogy immár hatodik alkalommal köszönthetjük őket Mátyás király városában azt is jelzi, hogy rendezvényünk hagyományt teremtett, mely során megmutathatjuk a többségi társadalomnak kultúrának és értékeinket” – mondta Gergely Balázs. A főszervező hozzátette: szimbolikus üzenete is van annak, hogy a rendezvényt – nem hivatalosan – hálaadó istentisztelettel kezdhették – utalva ezzel a Farkas utcai református templom vasárnapi átadására. Gergely megköszönte a támogatóknak, hogy idén is lehetővé tették a Kolozsvári Magyar Napok megszervezését, ugyanakkor elmondta: ők is feladatuknak érzik a fontos magyar ügyek támogatását, így az idei rendezvény fókuszába a háború sújtotta kárpátaljai magyarság megsegítését állították. „Nem az az erős közösség, amely a másikat le tudja győzni, hanem az, amely képes megsegíteni testvéreit” – fogalmazott Gergely Balázs. A 6. Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt bárki adakozhat a Kárpátalján élő magyarság számára úgy a rendezvény több pontján felállított urnáknál, mint sms-ben vagy az elérhető bankszámlaszámon.

Bővebben: Minden (t)rendben: hivatalosan is megnyitották a 6. Kolozsvári Magyar Napokat

Az indiánok nem hagytak cserben minket

A Laczkó Vass Róbert–Szép András művészpáros legújabb produkcióját mutatta be a magyarnapozóknak hétfő délután a Kolozsvári Rádió stúdiótermében. A nagy érdeklődés miatt a későn érkezők már csak pótszékről hallgathatták a szerzői-előadói estet.

A nézőtéri fények folyamatos elsötétedésével, Szép András lágy zenélésével és Laczkó Vass Róbert színművész a terem végéből felszólaló hangjával kezdődött el a performansz. Ettől a pillanattól kezdve a színpadi játék teljes mértékben lekötötte a nézők figyelmét, a zene, szöveg, mozgás virtuozitása nem hagytak szabad teret az elmélázásra.

Bővebben: Az indiánok nem hagytak cserben minket

Kolozsvár tegnap, ma és holnap

Könyvtárban, könyvesboltokban gyakran találkozni olyan művekkel, amelyek „kincses Kolozsvár” történeteit mesélik el oly módon, hogy az olvasó egy időutazáson érezheti magát. Megismerheti a kezdeteket, megfigyelheti a fejlődést, végül pedig belecsöppenhet a jelenbe. Egy ilyen kötet az Erdély fővárosa Európában című is, melynek kapcsán a szerzők/szerkesztők beszélgettek a Kolozsvári Magyar Napok második napján, a Kolozsvár Társaság székhelyén.

A kötet műfajban, formában eltér a megszokottól, egyszerre új- és népszerű. Kolozsvár a változások, fejlődések időszakát éli: számos egyetemista tanul városunkban, emellett külföldi kapcsolatokkal is rendelkezünk. Fejlődik az irodalom, a gasztronómia, a vendéglátás, ugyanakkor nemzetközileg is elismert fesztiválok házigazdái vagyunk.

Bővebben: Kolozsvár tegnap, ma és holnap

Y-rodalom a Bulgakovban

A szemerkélő eső a teraszról felkerget az emeletre, falról lógó, csábos lábak és szájak, cigarettafüst között mutatkozik be tehát az erdélyi fiatal irodalom néhány képviselő-művelője. Karácsonyi Zsolt, a Helikon irodalomi folyóirat főszerkesztője és a Magyar Napok alatt zajló Helikon-estek házigazdája köszönti az egybegyűlteket (de törve nem), akik arra kíváncsiak, hogy milyen szövegeket is ír az a bizonyos Y-generáció. A négyből három szerző ugyanis már a rendszerváltás után, egyikük pedig nem kicsivel előtte született. Valamennyiüknek valamilyen módon közük volt/van a bölcsészkarhoz, ezt rendszerint felvállalják vagy eltitkolják. Két lány és két fiú: Sárkány Tímea és Ugron Nóra, valamint André Ferenc és Kulcsár Árpád (jó ez a dzsenderkorrekt felosztás) olvas fel és válaszol Horváth Benji üdítően friss moderátori kérdéseire.

Bővebben: Y-rodalom a Bulgakovban

Variációk ringlispílre

Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni! – választotta mottójául idén a Mimesis Fesztivál. A Kolozsvári Magyar Napok idejére létrejött kortárs képzőművészeti tárlategyüttesnek idén is a New York Szálló szolgál helyszínéül.

Idén harmadik alkalommal jelentkezett a Kolozsvári Magyar Napokkal összefonódott, évente megrendezésre kerülő képzőművészeti tárlat a New York Szállóban. Ahogyan a kiállítást megnyitó művészettörténész, Zakariás Ágota fogalmazott, a képzőművészek harmadszor „hívtak szobára”.

A tárlat népszerűsége évről évre nő, ami nemcsak a közönség egyre nagyobb érdeklődésében mutatkozik, hanem a kiállító művészek számának gyarapodásában is. Idén 38 erdélyi és magyarországi, román és magyar képzőművész reagált a felhívásra, az ő alkotásaik biztosítják a tárlat sokszínűségét, a megvalósítások változatosságát, illetve a téma sokféle szemszögből való vizsgálatát. Számtalan stílussal, technikával és megközelítéssel találkozhat a néző: a társadalmi problémák témába vágó megfogalmazásától a személyesebb hangvételű alkotásokon át egészen a néző közbenjárásával születő művekig.

Bővebben: Variációk ringlispílre

Kiállítás Makovecz Imre munkásságáról

Nagy érdeklődésnek örvendett a vasárnapi Megtörtént és megtörténhetett volna. Kiállítás Makovecz Imréről címmel megszervezett tárlat megnyitója. Az eseményen Makovecz számos arcát ismerhették meg a jelenlévők: egyszerre volt szó a magyar organikus építészet kiemelkedő alakjáról; a világban folyamatosan valami lényegit kereső alkotóról; a barátról, akit megtört Kós Károly halála; és arról a megkerülhetetlen munkásságról, amelyet nem csak az elkészült épületek, de a soha meg nem valósult – és most kiállított – tervrajzok is jelképeztek.

Bővebben: Kiállítás Makovecz Imre munkásságáról

Kétszer imádkoztunk – Paraliturgia a piarista templomban

Zsúfolásig megtelt vasárnap kora este a kolozsvári piarista templom, hogy az oda látogatók megtekinthessék Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó Vass Róbert színművész, Szép András zongoraművész és Szép Bálint hegedűművész zenei estjét.

Bővebben: Kétszer imádkoztunk – Paraliturgia a piarista templomban

A legnagyobb magyar labdarúgó aranylabdája Kolozsváron

Albert Flórián négy bajnoki cím és a Magyar Népköztársaság Kupájának nyertese, játszott világ- és Európa-bajnokságokon egyaránt, a Ferencváros legendája, az egyetlen magyar futballista, aki Aranylabdát szerzett. Gyűjteményében ugyanolyan Aranycipő található, mint amilyennek Messi és Ronaldo is büszke tulajdonosa.

Bővebben: A legnagyobb magyar labdarúgó aranylabdája Kolozsváron

Megkezdődtek a 6. Kolozsvári Magyar Napok

Bár a hivatalos megnyitóra csak hétfő délután kerül sor, már szombaton elkezdődött a 6. Kolozsvári Magyar Napok. Az ötszáz előadást, foglalkozást és egyéb színesebbnél színesebb programpontot magába foglaló kulturális fesztivál egy héten keresztül várja az érdeklődőket.

Bővebben: Megkezdődtek a 6. Kolozsvári Magyar Napok

Tradíció és innováció: együtt a reformáció

Hálaadó istentisztelet keretében adták át augusztus 16-án délben a Farkas utcai református templomot. A Kolozsvár egyik szimbólumaként számon tartott épülete az elmúlt másfél évben be volt zárva, jelentős mértékű felújítási munkálatokon esett át. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét.

Bővebben: Tradíció és innováció: együtt a reformáció

Megnyílt a herendi kiállítás a Bánffyban

Ha azt mondom, porcelán”, mi jut eszébe? Amennyiben a tévé tetejére kiállított közönséges nipp, vagy a falon lógó centis vastag falú, pingált tányér, akkor felejtsen el mindent, amit eddig tudott vagy tudni vélt a porcelánról.

Bővebben: Megnyílt a herendi kiállítás a Bánffyban

Deadline: kiállítás Könczey Elemér grafikáiból

A Kolozsvári Magyar Napok nulladik napjának várva várt pillanata Könczey Elemér Deadline című kiállításának megnyitója volt, annál is inkább, mivel a grafikusművész, karikaturista a rendezvény arculatának kidolgozója, Oszkár „szülőatyja”.

A fullasztó hőséget kreatív módon próbálták elűzni a szervezők: a művész alkotásaival illusztrált legyezőkkel fogadták a résztvevőket. A megnyitón a Könczey-hez szakmailag legközelebb állók foglalták össze röviden a kiállítás legfontosabb tudnivalóit.

„Több éjszakát töltöttem Könczy-vel, mint saját felesége”, nevettette meg Lucian Nastasa-Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója a jelenlévőket. A grafikus nem zárkózott el az érdeklődők kérdéseitől sem. A képek elérték kívánt hatásukat: egy-egy őszinte mosolyt csaltak a jelenlévők arcára.

Szöveg: Bántó Brigitta. Fotó: Bethlendi Tamás