Színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház programjai idén is hangsúlyos helyen szerepelnek a Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában. A sétatéri teátrum miniévaddal és színházi sátorral is várja az érdeklődőket.

A kolozsvári magyarság ünnepi hetén a város magyar nyelven játszó, nemzetközileg is elismert és jegyzett színháza kinyitja kapuit, hogy egy miniévad keretein belül rövid idő alatt több előadást is láthasson a nagyérdemű. Ennek köszönhetően megtekinthető lesz a Sinkó Ferenc rendezte Hattyúdal, a Nona Ciobanu által színpadra vitt Aki elzárja az éjszakát, de ismét látható lesz a Keresztes Attila rendezte Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak, A dzsungel könyve Puskás Zoltán színrevitelében, valamint Bogdán Zsolt Ady-estje, a „…függök ezen a zord élet-párkányon...” és Tompa Gábor legutóbbi rendezése, Az öreg hölgy látogatása is. Szintén a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt láthatják a színház nagyszínpadán a Békéscsabai Jókai Színház vendégelőadását, a Bernarda Alba háza című produkciót Béres László rendezésében.

A Színházsátorban gyerekfoglalkozásokkal, felolvasószínházzal, közönségtalálkozókkal, valamint felnőtteknek és gyerekeknek szóló játékokkal várják az érdeklődőket augusztus 20–23. között a Farkas utcában.

Részletes program:

MINIÉVAD - Augusztus 19–23.

 

2015. augusztus 19., szerda

17:00 - Csehov után #hattyúdal
Rendező: Sinkó Ferenc
Helyszín: Stúdióterem
Időtartam: 1h 20' szünet nélkül
Felirat: RO | EN
Korhatár: 14+

18:30 -  Federico García Lorca: Bernarda Alba háza (a Békéscsabai Jókai Színház vendégelőadása)
Rendező: Béres László
Helyszín: Nagyszínpad

 

 

2015. augusztus 20., csütörtök

17:00 - Nona Ciobanu: Aki elzárja az éjszakát
Rendező: Nona Ciobanu
Helyszín: Stúdióterem
Időtartam: 1h 10' szünet nélkül
Felirat: RO | EN
Korhatár: 16+

 

2015. augusztus 21., péntek

17:00 - Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak
Rendező: Keresztes Attila
Helyszín: Nagyszínpad
Időtartam: 1h 40' szünet nélkül
Felirat: RO

 

2015. augusztus 22., szombat

11:00 - Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve
Rendező: Puskás Zoltán
Helyszín: Nagyszínpad
Időtartam: 2h 10' szünettel
Felirat: RO

16:00 - „…függök ezen a zord élet-párkányon...” (Bogdán Zsolt Ady-estje Szugyiczky István összeállításában)
Helyszín: Stúdióterem
Időtartam: 1h 20' szünet nélkül

 

2015. augusztus 23., vasárnap

17:00 - Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
Rendező: Tompa Gábor
Helyszín: Nagyszínpad
Időtartam: 2h szünettel
Felirat: RO | EN
Korhatár: 12+

 

SZÍNHÁZSÁTOR - Augusztus 20–23.

2015. augusztus 20., csütörtök

APRÓTERASZ
Dzsungelmulatság
11–14 óra között
A gyerekek A dzsungel könyve című előadás szereplőivel találkozhatnak, velük együtt a színházsátrat igazi dzsungellé változtatják.
Lesz zene, tánc és arcfestés is!

2015. augusztus 21., péntek

FELOLVASÓSZÍNHÁZ
11–13 óra között
Kötetlen és interaktív felolvasószínház, ahol az arra járók közül bárki a történet szereplőjévé válhat. Minden hangra szükség van!

2015. augusztus 22., szombat

LIVINGROOM & GARDEN PARTY
16–18 óra között
Ünnepeld velünk a Livingroom egyéves szülinapját! A beszélgetés végén garden party is lesz, ahol a tavalyi évhez hasonlóan a társulat tagjai most is ínycsiklandozó ételekkel várnak.

2015. augusztus 23., vasárnap

GARÁZS-KVÍZ
11–13 óra között
Ebben az évben is megnyitjuk a garázskapukat. Ezúttal bonyolultabb, de meglepetésekkel teli akadálypályát állítottunk fel a színházrajongók számára. A csata tutibiztos fegyvere a hitvány színházszeretet. Küzdelemre fel!

 

SZUSSZANÓ

A magyar napok forgatagának lazító perceit töltsd a Szusszanóban egy újság vagy egy színházi könyv társaságában. Sőt, a kicsik is megszusszanhatnak itt. Rájuk vár a rajzoló, színező, maszkkészítő gyereksarok!

 

 

PROGRAMOK RÉSZLETESEN