A Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen adománygyűjtést hirdet az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt nehéz helyzetben élő kárpátaljai iskolás gyerekek javára.
A 6. Kolozsvári Magyar Napok alkalmával Polgár Judit sakkzseni és világklasszis szimultánt ad az érdeklődők számára. Ő az első nő, aki megtörte a férfidominanciát. A szimultánon 25 ellenféllel fog egyszerre játszani.
Első győzelmére 12 évesen került sor, amikor is az első nagymestert legyőzte. Ezután 15 évesen már meg is szerezte a nemzetközi nagymesteri (GM) címet. Abban az időben ez világcsúcsnak számított, ugyanis megelőzte Bobby Fischert, a sakk fenegyerekét. Polgár Judit szeme előtt a világbajnoki cím lebegett, így nem játszott olyan versenyeken, ahol csak női ellenfelek voltak. Ő a sakktörténet egyik legnagyobb női alakja, aki egyben a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitánya is.