A Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen adománygyűjtést hirdet az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt nehéz helyzetben élő kárpátaljai iskolás gyerekek javára.
Kolozsváron mindenki a lónál találkozik, vagy legalábbis a ló farkánál. Mátyás király szobra Kolozsvár origója, itt gyűl össze boldog, s mondanám boldogtalan, de szinte biztos vagyok benne, hogy a Főtéren nem lehet boldogtalannak lenni. Mert aki meglátja a szoboregyüttest és a mögötte magasan, vészesen és mégis biztatón húzódó Szent Mihály templomot, ha pár percre is, de megfeledkezik magáról, és minduntalan rácsodálkozik a térre, amelyben van. Én legalábbis így viszonyulok a Főtérhez, és bár évek óta ide nevezem ki mindennemű találkozásaim kezdeti pontját, mégsem tudok betelni vele.
A Tranzit házban kedd délután dokumentumfilmet láthatunk: A Főtér arcai – vetítés Kolozsvár Főterének alakulásáról, az elmúlt 25 év társadalmi, politikai és kulturális folyamatainak tükrében, szól a megkapó cím, a film pedig a huszonöt éves Kolozsvári TV magyar adását ünneplő esemény keretein belül tekinthető meg. A szerkesztőség egyik tagja, Bardocz Sándor összeállításában azt követhetjük végig, hogy közvetlenül a forradalom kitörésétől egészen 2014-ig milyen átalakulásokon és megpróbáltatásokon ment át a Főtér, hogyan és milyen áron nyerte el mostani formáját, arculatát. Archív felvételekről így antikommunista tüntetőket, majd a rendszerváltás legelső üdvözlőit látjuk, aztán az erősen magyarellenes Funar-éra megsemmisítésre elszánt hadjáratát, a hadjárat elleni hadjáratot, a hadjárat elleni hadjárat elleni hadjáratot és így tovább. Tisztán látjuk, hogy a Főtér, a kolozsvári magyarság emblematikus helyszínének sorsa politikai kereszttűz és etnikai háborgások áldozatává válik, és egyre kevésbé maradnak szem előtt a tér mint organikus entitás prioritásai.
A földalatti római romok utáni ásatás, a szoboregyüttes renoválása, a Főtér arculatának teljes modernizálása csak néhány fontos mozzanat, amelyet Bardocz filmjében láthatunk. Mi, egyetemisták, akik most önfeledten bulizunk a Magyar Napokon vagy Verespatak ellen tüntetünk vagy egy randevúra várva a feltárt romokról olvasunk, aligha tudjuk, mennyi mindent látott-halott alattunk a föld, hány kisebb-nagyobb forradalom tört és törhetett volna itt ki, hány szerelmet, búcsút, vallomást hallgatott végig csendben Mátyás.
És még mennyit fog.
Szöveg: Kovács Bea
Fotó: Sebesi Boróka