A Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen adománygyűjtést hirdet az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt nehéz helyzetben élő kárpátaljai iskolás gyerekek javára.
Durva beavatkozások előzték meg azt, hogy a verespatakosoktól a magyarnaposokig mindenki otthon legyen Mátyás előtt.
1989 decemberében lyukas zászló lengett és Doina Cornea szónokolt azon a kolozsvári főtéren, ahol 1992 decemberében katonák lökdöstek idős nőket amiatt, hogy a Mátyás-szobor tönkretétele ellen tiltakoztak. Funar Iorga-táblával és gödrökkel akarta kisajátítani azt, amit 2010 után a lakosok sajátítottak ki puszta jelenlétükkel.
A kolozsvári főtér arcairól szóló dokumentumfilmet Bardócz Sándor, a TVR kolozsvári magyar adásának munkatársa állította össze archív anyagokból, és a Kolozsvári Magyar Napokon, a magyaradás 25. jubileumáról szóló kisfilm és beszélgetés után mutatták be. Vállaltan szubjektív film, sokat időzik el az atrocitásokon, többet, mint a “normalitás” időszakának boldog, bulis vagy nyugis főterezésein, de annak, aki nem élte meg, döbbenetesen hat, hogy Kolozsvár polgárainak szó szerint a testükkel kellett védeniük a teret és a szoborcsoportot. Emellett az összes zöldövezet vs. lekövezett tér-vita first world problemnek hat, és igazából már el is múlt: a verespatakos tüntetőktől a magyarnapos koncertezőkig mindenki belakta ezt az új teret.
Csakhogy eddig hosszú út vezetett, és ezt hangsúlyozza a film is. Hosszan elidőzik a felvétel a tábla felszerelésének, a gödrök kiásásának abszurditásán, a Funar-éra makacs, értelmetlen provokációin, és a lakosság békés, de elszánt tiltakozásán. Remek riportrészletek villannak fel ezekből az időkből, és ha nem 2015-ben lennénk, és nem tudnánk a történet végét, összeszorult gyomorral várnánk, mi lesz abból, hogy karhatalmi erőket vezényelnek ki zömében idős emberek ellen, akik csak Kolozsvár szimbólumának megtartását szeretnék, semmi többet.
Viszonylag kevés szó esik a filmben a főtér 2010-es felújításáról, amelynek ellenérzéseit Gaal György történész foglalja össze a képernyőn. Személyes benyomás, hogy az azóta eltelt évek tapasztalatai azt mutatják, túlléptünk már a régi főtér visszasírásán, az viszont még mindig reális és sokszor felemlegetett probléma, hogy a megvalósított tér nem az, amit megszavaztak és megterveztek.
A filmvetítés utáni turbó beszélgetésen is ez került fókuszba: Horváth Anna alpolgármester, Guttmann Szabolcs építész, Horváth István szociológus és Marius Tabacu zenész, irodalmár nagyjából egyetértettek abban, hogy ez pont így nem funkcionál tökéletesen, de megfelel a legtöbb igénynek. Tabacu azt hangsúlyozta, hogy itt, ezen a téren – és tágabban egész Erdélyben – interetnikus konfliktusok spontán módon nem alakultak ki, csak háború esetén, vagy manipuláció következtében. Horváth István szerint vitatkozhatunk azon, hogy egy műemlékektől ennyire körülhatárolt téren mit lehet csinálni, és mit nem, viszont jelenleg elfogadott az, hogy alternatív felhasználásai vannak, és senki nem akarja egészen kisajátítani magának. Guttmann ismét azt emlegette fel, amit már nagyon sokszor hangsúlyozott: a legnagyobb probléma az autós forgalom, amelyet teljesen ki kellene tiltani a városközpontból. Horváth Anna pedig erre közölte: a Kolozsvári Magyar Napok után tényleg elkezdődik a nyugati oldal sétálóövezetté való alakítása.
http://multikult.transindex.ro/?cikk=25431 (2015.08.20)