A Tarisznyás Együttes: a bartóki „tiszta forrás” szellemében

Augusztus 23., vasárnap, 20:00 – Farkas utcai színpad

A Tarisznyás Együttes tagjai az 1970-es évek végén Erdélyben is megalakult táncházmozgalom alapítói közé tartoznak. Mint ismeretes, a mozgalom célkitűzése a bartóki „tiszta forrás” szellemében összegyűjteni, illetve népszerűsíteni Erdély és a többi magyar nyelvterület tájegységeinek vokális és hangszeres muzsikáját.
A zenekar tagjai – Bárdos Réka (ének), Bardocz Sándor (hegedű), Kostyák Alpár (mélyhegedű) és Szép Gyula (nagybőgő) – kivétel nélkül képzett zenészek, akik ebben a felállásban a kolozsvári táncház zenekaraként is 1992-től napjainkig együtt muzsikálnak.

Az együttes énekese, Bárdos Réka a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem művészettörténet szakán diplomázott, jelenleg a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanítónője.

Bardocz Sándor hegedűsként érettségizett a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Gimnáziumban, majd tanári oklevelet szerzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán. 1991 óta a Román Televízió Kolozsvári Stúdiója magyar adásánál dolgozik. Korábban volt szerkesztő, illetve főszerkesztő; jelenleg az adás főmunkatársa.

Kostyák Alpár zeneakadémiai hallgatóként 1977 őszén a kolozsvári Bodzafa együttesben kezdte táncházzenész pályafutását, majd ének és zene szakos tanárként 1981-től 1987-ig – zenésztársai disszidálásáig – a csíkszeredai Barozdában muzsikált. 1994-től a Román Televízió Kolozsvári Stúdiója magyar adásának (zenei) szerkesztője, később főmunkatársa.

Szép Gyula ének- és zeneszakos tanár a Székelyudvarhelyi Városi Művelődési Ház igazgatójaként a ’70-es évek végén megalakította a Venyige néptáncegyüttest, amelynek zenekarában játszott. 1989-től a Kolozsvári Magyar Opera művészeti titkára, később aligazgatója volt, majd 2000–2011 között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) országos alelnöki tisztét látta el, 2008-tól pedig a Kolozsvári Magyar Opera aligazgatója, majd igazgatója lett.

A Tarisznyás Együttes eddigi belföldi és külföldi fellépésein (Ausztriában, Magyarországon, Szlovákiában, Finnországban, Lengyelországban, Moldova Köztársaságban, Németországban, Oroszországban, Svájcban és Svédországban) diplomáciai fogadások, folklórfesztiválok, szabadtéri ünnepségek, szabadidőközpontok, folk-bárok és más intézmények, illetve rendezvények közönségét szórakoztatta. Az együttes a felsoroltakon kívül gyakran muzsikál hivatásos és műkedvelő táncegyütteseknek, iskolákban, egyetemeken, valamint népművelő központokban. Ugyanakkor tudományos és népszerűsítő előadásokat is szokott tartani.