A 6. Kolozsvári Magyar Napok számokban

Idén augusztus 16–23. között hatodik alkalommal szervezte meg a Kincses Kolozsvár Egyesület a Kolozsvári Magyar Napokat, melynek ötszáz programja mintegy kétszázezres látogatottságnak örvendett. A résztvevőket nem tartotta otthon a kulturális rendezvénysorozat első napjaira jellemző kedvezőtlen időjárás sem, a programok többsége telt házzal zajlott le. A legtöbben a vasárnapi zárógálára és Koncz Zsuzsa koncertjére voltak kíváncsiak: a szervezők becslése szerint ekkor mintegy 35 ezren voltunk a Főtéren. Szinte az összes főtéri és Farkas utcai koncert tömegeket vonzott, de ezek közül is kiemelhető a Republic, a Bikini, illetve Fenyő Miklós koncertje.

Az élénk érdeklődés a rendezvény Facebook-oldalán és honlapján is érezhető volt: a közösségi oldal magyar nyelvű változatán a lájkolók száma meghaladta a 27 ezret, a román változatán pedig az ötezret. A honlapon tíz nap alatt az egyéni látogatók száma elérte a 130 ezret.

A 125 fős szervezői stáb munkáját kétszáz önkéntes segítette, és mintegy száz partnerszervezet és támogató vette ki a részét a rendezvény megvalósításából.

A 6. Kolozsvári Magyar Napok összköltségvetése 270 ezer euróra tehető, ennek 20 százaléka a megyei és a helyi önkormányzattól, 20 százaléka a Bethlen Gábor Alaptól és a Nemzeti Kulturális Alaptól, 35 százaléka a fő és kiemelt támogatóktól, 25 százaléka kisebb cégektől származik.

 

Tíz nap alatt sor került:

67 Farkas utcai programra,
59 gyermekprogramra, ugyanennyi városnéző sétára, illetve gyalogtúrára,
54 kerekasztal-beszélgetésre,
40 sporttal kapcsolatos tevékenységre,
33 filmvetítésre,
31 könnyűzenei koncertre,
29 ifjúsági programra,
24 kiállításra,
22 irodalmi estre,
21 színházi előadásra,
19 after partira,
13 könyvbemutatóra,
12 komolyzenei koncertre,
9 néptánc és népzenei programra,
8 borkóstolóra,
4 gasztronómiai programra,valamint számos több kategóriába is besorolható tevékenységre.

Az európai ifjúsági fővárosi cím apropóján a Share Föderáció szervezésében a Deák Ferenc utca elején egy különleges kialakítású pavilon várta a fiatalokat. A rendezvény kiemelt témája a háborús konfliktusokkal sújtott Kárpátalja volt. A kárpátaljai iskolás gyerekek megsegítéséért az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen adománygyűjtési akciót hirdettek a szervezők. SMS-ben és a Magyar Napok különböző helyszínein lehetett adakozni, a felajánlott összeg függvényében különböző színű karszalagokat kaptak az adományozók. Az összegyűlt pénzről és annak célba juttatásáról a közeljövőben számolnak be a kezdeményezők. Október
31-ig továbbra is lehet adományozni a 8843-as telefonszámon: egy SMS 2 euró értékű támogatást jelent, az SMS-ben kérjük feltüntetni a „Kárpátalja” tartalmat. Banki átutalással szintén október végéig lehet adományozni a Kincses Kolozsvár Egyesület (Asociatia Clujul Comoara) lejes számlájára, a RO17BTRLRONCRT00W5289102 IBAN-kódra, Kárpátalja kulcsszóval. Az eurós vagy forintos számlaszám megtalálható a honlapon.

A Kincses Kolozsvár Egyesület, mint a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítettek a nagyszabású rendezvény megvalósításában, lebonyolításában és annak népszerűsítésében: az önkénteseknek, civil és intézményi partnereknek, támogatóknak, médiapartnereknek és nem utolsó sorban a résztvevőknek, akik mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvény mottójához méltóan minden rendben és trendben legyen ez alatt a tíz nap alatt.

A Kolozsvári Magyar Napok sajtószolgálata